Basic Pink

Neon-szerelem

Eddig ambivalens érzésekkel viszonyultam a neonok felé, de valahogy a tavasz beköszöntével szerelem helyett ez aztán rendesen elvette az eszem. Akármerre megyek az utcán, jönnek velem szembe a színes AirMaxek és a feltűnő dzsekik, táskák, kiegészítők, amik a legegyszerűbb csupafekete szettünket is feldobják.

Az első ilyen megőrülésem a neon zöld Nike AirMax, már égek a vágytól, hogy végre itthon tudhassam a saját példányomat. Már kezdem a bőrömet hozzászoktatni heti 1-2 alkalom szoláriumozással a napfényhez, hogy nyáron szép napbarnított lábakkal bújhassak bele.

943695_282135005256112_1008457457_n

Tavaly még esküszöm kiverte nálam a biztosítékot ha csak egy neon színű cipőt vagy ruhát megláttam valakin, ma meg már ugyanúgy esz a fene egy-egy must have darabért, mintha valami limitált szériás darabért rohangálnék, hogy le ne maradjak róla.

Soha nem volt neon színű semmim, a múlt héten pedig a körmösömnél olyat alkottunk, amit álmaimban sem gondoltam volna, hogy egyszer bevállom. A körmöm is új színt kapott, néha amikor ránézek, magam sem értem, de tetszik.

2014-03-28 00.41.05

Itt még nem ért véget a történet, mert tegnap amikor az egyik kedves ismerősömmel kávéztam a körúton, a Terranova kirakata egyszerűen magához vonzotta a tekintetem a kint virító harsány zöld pufi dzsekijével, ami kiderült, hogy még neon pinkben is létezik… Hát ott már fogtam a fejem, hogy édesjóistenem nemérdekelmennyibekerül velem valamelyik hazajön. Sajnos a Jászainál lévő üzletben már csak nagy méretek voltak, így ma addig nem nyugodtam, amíg nem találtam meg valahol a méretemben egyet. Egy kedves fiú ismerősöm szerint minősíthetetlen és éjszakai horgászatnál az ilyen színű zsinór mé hasznos is tud lenni. Én a neon pinket is elhoztam volna, de már sehol nem találtam belőle a méretemben.

2014-04-01 13.18.20-1

Ha már pink kabátom nem lett, a Rossmannban felfedeztem az Essence egyik nagyon szép rózsaszín rúzsát, amit imádok, nem tudok vele betelni.

Neon színű táskám biztosan nem lesz, azt már kicsit túlzásnak találom, viszont egy hosszabb utazáskor a repülőtéren igen is jól jön, ha beújítunk egy új bőröndöt, természetesen nem feketét, hiszen az emberek 90%-s tuti fekete poggyásszal utazik. Nekem eddig neonzöld és neonlila bőröndjeim voltak, amikor kijött a csomagom egyből meg is találtam 😀 Ma a Benettonban fedeztem fel a fényes színes kis gurulósokat a Fashion Streeten, amiért egyből megdobbant a szívem.

A Váci utca szinte összes üzletében megtalálhatóak a neon színű ruhák és kiegészítők, a Bershka és a Stradivarius is tele van már a tavaszi neon és pasztel árnyaltokkal.  Nem létezik olyan cipőbolt, ahol ne lenne megtalálható egy ilyen harsány szépsé, de persze ízlések és pofonok, én se hordanám ezeket mindennap nehogy kiégjen a retinám.

És végül, ki ne maradjon a sorból. Mióta edzőterembe járok, nincs olyan nap, hogy ne találkoznék szembe a feltűnő neon edzőcuccokkal és ezek mindenféle változatával. Egyenesen megőrülök az ilyen darabokért, főleg a sportmelltartókért. A Nike sportmelltartóit szeretem a legjobban, kényelmesek, és imádok bennük mozogni. Nekem nagyon fontos a kényelem, legszívesebben sportmelltartóban vagyok a legtöbbet a mellnagyobbításom óta. Én még alváshoz is ezeket használom. Sportmelltartókból a kifordítható fazon a kedvencem.

Az edzőfelsőket is szintén a Nike-ból szeretem legjobban, a Sportsdirectben olcsóbban is hozzájuk lehet jutni, mint a Nike márkaboltokban.

Még nagyon sokmindent tudnék mutatni, hiszen a neonoknak még mindi fénykora van, de ha mást nem is értem el, remélem megbarátkoztatok kicsit a színekkel, és már senki sem fog értetlenül rámnézni, ha kiteszem bennük a lábam az utcára 😀

-K-

Az első

A The Lingerie Diary-vel egyidejűleg úgy gondoltam, hogy sokkal több témában szeretnék írni, mint a fehérneműk, így megszületett a Basic Pink.

Az elnevezésben szerettem volna, hogyha mindenki számára egyértelmű, hogy egy kifejezetten csajos blogról van szó, ahol a divatcégnél szerzett tudásom és tapasztalataim alapján a blog témáját az aktuális divat trendeken kívül szeretném megspékelni szépségápolási tippekkel és házipraktikákkal is.

Mivel mostmár több, mint egy éve rendszeresen mozgok, és kezdem magam egyre mélyebben beleásni az egészséges életmódba is, így azokat az egyszerű és egészséges recepteket is meg fogom osztani, amit leteszteltem és bátran ajánlanám bárkinek. Nekem egy évvel ezelőtt kb. 8-10 kiló súlyfelesleggel elég nagy akaraterő kellett ahoz, hogy levonszoljam magamat egy edzőterembe egyedül és a kezdetekben edző segítsége nélkül teljesen analfabétának éreztem magam a gépek és súlyok között, mellesleg amíg mások 15-20 kilókat emelgettek, nekem az 1-2 kilós lábsúlyokat is vért izzadva sikerült a magasba lendítenem.

Szeretném ezeket az élményeket is elmesélni, mivel most már sikerült arra a szintre eljutnom, hogy saját magamnak össze tudok állítani edzéstervet, és pontosan tudom kivitelezni a gyakorlatokat.

Amiben még nekem is fejlődnöm kell, az az egészséges étkezés, de igyekszem, a próbálkozásaimat pedig Ti is nyomon fogjátok tudni követni. Mivel sokszor van, hogy napi 10-12 órát dolgozok egyfolytában, így nagyon nehéz odafigyelnem a napi 5-szöri étkezésekre, de már ez sem lehetetlen.

lunchandsnacks

Az életem folyamatos rohanás, tanulás, tervezés, így mindig egy hónapra előre meg kell terveznem az életemet, ami mostmár egyre kevésbé megterhelő, hiszen hozzászoktam. Minők ezer dologra oda tudunk figyelni, különösebb képpen nekem sem okoz nagy problémát a munkaidőbeosztásomat más programokhoz igazítani és fordítva. A munka és az edzések mellett pedig a jogi egyetemet végzem, csak hogy véletlenül se gondolja senki se, hogy ez ez “édes élet”.

63669_655457377833253_1937231688_n

Egyelőre a blog tartalmáról ennyit szerettem volna felvezetésként írni. Remélem minél többen fogjátok kedvelni 🙂

-K-

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!